16.rész - Jó éjt!

-Mondd el!

-Ha megtalálom Vickit akkor kitépem a hasonmásom szívét és kifacsarom belőle az utolsó csepp vért is. Ehhez kell egy emberáldozat is. Meg persze egy vérfarkas és egy vámpír. A hasonmás, a vámpír, az ember és a vérfarkas vérét összeöntöm majd a holdkőre locsolom miközben a boszorkány elmondja a varázsigét. Amikor mind ez egy folyadékká sűrűsödik megitatom Vickit és életre kelhet!

-Akkor el kell hogy szomorítsalak. Ugrott a vérfarkasod! Tayler megölte amikor kiszabadított!

-Tudod Katherine, időbe telik amég megtalálom Vickit. Addig simán szerzek mégegy vérfarkast. És megölhetlek. De addig is neked biztonságban kell maradnod. Ezért Harry itt marad és vigyáz rád. De az érzései továbbra sem lesznek bekapcsolva. Eléggé szórakoztató lesz! És most maradj mozdulatlan!

-De mié…

Megint kicsavarta a nyakamat. Mikor megint felébredtem Harry-ék házában voltam. Taylor mellett feküdtem a szőnyegen. Taylor is akkor támadt fel amikor én.

-Kath? Jól vagy?

-Hát. Nem túl jól.

Ekkor átölelt. Hirtelen megszólalt valaki mögöttünk.

-Micsoda egymásra találás. Pedig nem rég még utáltad őt Kathy!

-Harry?

-Mi az? Rose nem mondta, hogy vigyáznom kell rátok?

-De. Csak nem hittem volna, hogy ide küld.-szólalt meg Taylor.

-Téged senki sem kérdezett Taylor.-mondta neki még mindig rám nézve.

Összeszedtük magunkat és Taylor hazakísért. Harry nem jött velünk.

-Szerinted még visszakapjuk Harry-t?-kérdeztem kicsit könnyezve.

-Vissza. Ne aggódj. Volt már, hogy kikapcsolta az érzéseit!

-Mikor?

-Évszámot nem tudok pontosan mondani, de körülbelül a 30-as években.

-Miért?

-Egy lány miatt.-mondta halkan.

Egy darabig csöndbe voltam majd megint elkezdem sírni.

-Hé! Csss! Nyugalom! Visszakapjuk Harry-t! Segíteni fogok!-mondta miközben szorosan magához ölelt.

-Te is láttad! Megcsókolta!

-De nem saját akaratából tette! Megvan igézve plusz ki is vannak kapcsolva az érzelmei!

-Amikor próbáltam győzködni egy csöppnyi érzelmet láttam a tekintetében! De nem engedte, hogy kitörjön belőle!

-Mert küzd ellene!

-De miért?

-Azt nem tudom! De vissza fogjuk őt kapni! Ne aggódj!

Az ajtóm előtt egy néhány percig még a karjaiban tartott és nyugtatgatott. Akkor jutott eszembe, hogy aznap még nem ettem. Pontosabban nem ittam vért.

-Árad belőled az éhség!

-Ma még nem ettem.

-Elmenjek veled vadászni? Úgy tudom, Harry segített mindig, hogy ne ess kísértésbe.

-Hát…nem is tudom..

-Ne aggódj! Én is tudok rád vigyázni!

-Rám nem kell vigyázni!

-Biztos vagy benne?-mosolyodott el és egyre közelebb húzódott hozzám.

Egy darabig még egymást bámultuk, majd észrevettem, hogy a kezét a csípőmre tette. A számra nézett majd vissza a szememre. Ekkor kapcsoltam. Meg akar csókolni.

-Taylor!-toltam el egy kicsit magamtól.-Ezt ne csináld!

-Ne haragudj. Én csak…

-Nem kell magyarázkodni! Inkább menjünk, mielőtt megőrülök az éhségtől!

Elindultunk a park felé. Hangokat hallottam.

Ne! Ne bántson! Kérem! Nee!

-Hallod?

-Igen.-mondta Taylor halkan.

Elindultunk a hang felé. Egy sötétebb részen láttam, ahogy egy férfi egy kislányt akar magával ráncigálni.

-Szerintem ő lesz a vacsorám!-mondtam dühösen véres szemekkel és vámpírgyorsasággal odaszaladtam.

Kicsit lehiggadva a fickó mögött megszólaltam!

-Engedje el a kislányt!

-Mert különben mi lesz? Bár te is elég jól nézel ki!-méregetett végig.

Elengedte a kislány kezét és a nyakam után kapott volna, de elkaptam a kezét. Egyre erősebben szorítottam a csuklóját. A szemem egyre jobban bevérzett.

-Á! ENGEDJ EL! ENGEDJ EL!-kiabált.

-A kislány is ezt mondta!-kivillantottam a fogaimat és már rá is vetettem magamat a nyakára.

A válla fölött elnézve láttam, ahogy Taylor megigézi a kislányt és haza küldi. Mikor elment a kislány Taylor odaszaladt hozzám. Én még mindig a férfi vérét szívtam. Már nem kiabált annyira. Inkább csak rángatózott. Ekkor elengedtem. A fickó térdre esett.

-Ne merjen még egyszer ilyet tenni!-miután befejeztem a mondatot, új erőre kapva a vértől egy óriásit belerúgtam. A férfi elterült.

Elindultam lassan arra amerről jöttünk. Taylor még ott volt. Talpra állította a férfit.

-Tudja, én nem vagyok olyan könyörületes mint ő!-ezzel a nyakára vetette magát és az utolsó csepp vért is kiszívva megölte.

-Ezt miért tetted?

-Megérdemelte.

Ezzel nem tudtam volna vitatkozni, szóval inkább csöndben maradtam. Elindultunk vissza hozzám. Mikor az ajtómhoz érünk megálltunk.

-Köszönöm, hogy ma megvigasztaltál és eljöttél velem!-mondtam neki lefelé nézve.

-Igazán nincs mit! Egy ilyen szép lánynak bármit!-mosolyodott el.

-Jó éjt Taylor!

-Neked is Kath!

Miután elment bementem. Egy ismerős arc fogadott odabent. Harry ált velem szembe érzelemmentes arccal.

-Későn értél haza!

15.rész - A hasonmás

Amikor megláttam Rose-t kirázott a hideg. Nem hittem el. Egy ember, aki ugyanúgy néz ki, mint én. Elém állt és végig méregetett.

Taylor elém ugrott volna, de Rose ellökte.

-Harry!-szólította még mindig engem nézve.

-Harry?

Meg akartam ölelni de olyan furcsán nézett rám.

-Tudod, Harry most nem igazán érez semmit! Kikapcsolta az érzelmeit. Egy kis segítséggel!-mosolyodott el.

-Te tetted ezt vele?!

Odaszaladtam hozzá és az arcára tettem a kezemet. De ő szúrós tekintettel a szemembe nézett és elhúzta a fejét. Taylor felkelt a földről. Harry odaszaladt hozzá és kitörte a nyakát. Megrémülve Rose-ra néztem és persze az én nyakamat is kitörték.

Egy kriptában ébredtem. A kőfalból láncok lógtak ki amikkel oda voltam láncolva. Hirtelen megszólalt mellettem valaki. Már kissé röhejesnek gondoltam, hogy mindig ilyen helyekre kerülök.

-Katherine! Jól vagy?-Tayler volt az.

-Fáj a nyakam.-nevettem el magam már csak kínból.

Tayler a kezemre tette a kezét.

-Ne aggódj! Valahogy ki jutunk innen!

Ránéztem és csak pislogva bólintottam. Ekkor valaki megszólalt.

-Látom tényleg érzel iránta valamit. Nem csak én gondoltam úgy!

Harry ült velünk szemben egy széken.

-Harry? Harry mi van veled? Tudod, hogy szeretlek! És te is szeretsz engem!

-Nem érdekelsz!

-Harry ez nem igaz!-ekkor már könnyeztem.-Tudom, hogy odabent vagy valahol! Ez nem te vagy!

-De már igen!-a pillantásában láttam egy csepp érzelmet, de elfojtotta.

-Ez nem igaz!-szólalt meg Tayler.-Te mindig is egy olyan voltál aki jószívű és mindig az emberi marhaságokat vetted komolyan!

-Nem! Én egy vámpír vagyok! Gyilkolásra születtem. Rose is ezért változtatott át. És téged is!

-Ő változtatott át titeket?-vágtam közbe.

-Igen!-mondta egy olyan hang mint az enyém. Ekkor kinyílt az ajtó. Rose lépett be.-Harry! Kérlek vidd át a bátyádat a másik kriptába! Beszélgetni szeretnék a hasonmásommal! 

-Azonnal Rose!

-Harry! Előbb csókolj meg!-mondta neki a szemét rám szegezve.

Harry megfordult és odasétált Rose-hoz.

-Harry! Ne! Te engem szeretsz!-kiabáltam neki sírva. De hiába. Megcsókolta.

-Mostmár viheted!-mondta Rosa az arcán elégedett mosollyal.

Harry átrángatta a másik kriptába Taylert. Mikor becsapódott az ajtó Rose rám szegezte a tekintetét.

-Gondolom tudni akarod, hogy miért vagy itt!

-Igen…

-Tudom, hogy Mazon elmondott neked néhány dolgot, hogy meg kell öljelek és én leszek a legerősebb lény a földön.

-Ő ezt mondta. Meg hogy Henriett ellopott tőled valamit és így engesztel ki. Meg még Mazon valamilyen holdkőről beszélt.

-Ő igen. Először is Mazon sose kaphatja meg a holdkövet mert az nekem kell. Henriett meg nem valamit lopott el, hanem valakit. És nem lopás, hanem rablás volt.

-De kit?

-A lányomat. 

-Neked van egy lányod?

-Volt.

Ekkor megcsillant a szeme. Egy könnycsepp kívánkozott ki a szemén de visszatartotta a sírást.

-De ha te vámpír vagy akkor ő?

-Amikor ő megszületett még ember voltam. Az előzmények 1253-ban kezdődtek. A városunkba vikingek érkezdtek. Rengeteg nőt kaptak el mert azt hitték boszorkányok. Persze mielőtt mágjára vetették volna őket jó néhányónkat megerőszakoltak. A férfi aki engem választott többször is megtette. De e mellett még meg is vert. Egyszer egy lánnyal zártak össze. Ő tényleg boszorkány volt. Segített kijutni. Utána velem is maradt. Barátnők lettünk. Többször panaszkodtam rosszullétre. Egy varázslattal kiderítette, hogy terhes vagyok. Mikor Vicki megszületett már örültem neki. A vikingek megtaláltak minket. Meg akartak engem ölni és a kisbabámat is. Megkértem Shemit a boszorkányt, hogy csináljon valamit. Vámpírrá változtatott minket. De a lányomat nem teljesen. Minden nap egyre gyorsabban nőtt. Félig még ember volt. A vikingeket legyőztük de közben teltek az évek. Az érzéseim teljesen felerősödtek. Nem bírtam a vérszomjjal. És féltem is, hogy valamilyen viking bántani akar engem és Vickit. Egyre több embert változtattam át a védelmünk érdekében. Volt egy lány, Henriett akit átváltoztattam. Haragudott rám. Egyszer Vickit kiengedtem egyedül vadászni. Henriett elkapta és egy boszorkány segítségével teljesen kiaszalták. A testére az erdőben találtam rá. Hiába itattam meg embervérrel, nem éledt fel. Megtaláltam a boszorkányt aki végezte a varázslatot és azt mondta, hogy egy hasonmással tudja helyrehozni. Csinál nekem egy hasonmást aki az évtizedek alatt majd valamikor megszületik. De viszont ellopta Vicki holttestét. Nem tudom, hogy hol van a teste. De ha megtalálom és elvégeztetem egy boszorkánnyal a bűbájt újra együtt lehetek a lányommal.

-De mit akasz a hasonmással? Vagyis velem?

-Ez a legjobb rész!-vigyorodott el gonoszan.

14.rész - The hero

Könyörgően néztem Roxy-ra. Majd hirtelen megfogta a kezemet és azt mondta:

-Elmondom a bűbájt. Az első emberre akire gondolsz megkapja az üzenetedet. Készen állsz?

Amint ezt mondta nekem, megkönnyebbültem. Csak simán bólintottam. Roxy elkezdte mondani a varázsigét. Csak az kaphatta meg az üzenetet akire éppen gondoltam. Alice-re akartam gondolni, de nem ő jutott az eszembe. Hanem Tayler. Az üzenet az volt, hogy Henriett elrabolt. Egy nagy házban vagyok a városhoz közel egy magánterületen. Azonnal jöjjön értem mert nagy bajban vagyok!

-Az üzenetedet elküldtem a személynek akire gondoltál!

-Köszönöm!

Az órák hamar elrepültek. Roxy elment. Hallottam egy roppanást. Egy nyaktekerés hangja volt. Hirtelen kicsapódott az ajtó. Taylor lépett be rajta.

-Taylor…-alig tudtam kinyögni olyan rosszul voltam.

-Ne aggódj. A kutya elaltatva örökre! Kiviszlek innen!

Nem hittem, hogy Taylor értem fog jönni. Leszedte rólam a láncokat és a karjában kivitt a helyiségből.

Mikor feleszméltem a házában - vagyis a Harry-vel közös házukban - ébredtem. Biztos elvesztettem az eszméletemet amikor Taylor kivitt.

Fényes volt minden. Mikor a szemem hozzászokott a lámpához láttam, hogy egy vértasak van a kanapé melletti asztalon. Felültem a kanapén és nekiestem a tasaknak.

-Jól vagy?-Taylor hangját hallottam a hátam mögül.

-Mostmár jobban. Köszönöm, hogy megmentettél.

-Ez csak természetes!-majd hozzárakott egy hősies vigyort.

-Azt hittem, hogy nem jössz értem!

-Katherine! Attól, hogy te és az öcsém nem kedveltek, attól én még kedvellek téged! És egyébként szeretnék bocsánatot kérni a múltkori viselkedésem miatt! Nem kellett volna elraboltatnom Harry-t és ilyen durván nyomulnom!

Elgondolkozó tekintettel néztem rá.

-Ezzel kiengeszteltél! Egyébként hogy kaptad meg az üzenetet?

-Álmomban. Úgy kezdődött az álom, hogy egy ház előtt álltam. Bementem, de nem látott senki, pedig ott volt az a farkas haverod a szoba előtt. Átmentem az ajtón úgy, hogy ki se kellett nyitnom. Mintha szellem lettem volna. Akkor láttalak meg a székhez láncolva és egy lány a kezedet fogta és valami varázsigét mondott. Ekkor jöttem rá, hogy miért vagyok ott. Segítséget kértél. Kimentem megint a ház elé és leolvastam a házszámot és az utca nevét. Amikor az a lány abba hagyta a varázsigét már itthon voltam.

-Ez érdekes. Én azt hittem, hogy egy papírcetlit fogsz kapni!

-Furcsa bűbáj lenne!-egyszerre felnevettünk.-Egyébként kérdezhetek valamit?

-Persze!

-Hogyhogy nem Harry-nek üzentél?

-Harry elment egy ősivel, hogy megmentsen engem. Henriett átvágta azzal, hogy ha vele megy, cserébe engem elengednek.

-Milyen ősivel? Mi a neve?

-Úgy emlékszem Steven.

-Steven?

-Igen! Mert ki ő pontosan?

-Ő Rose „szolgája”. És nem is ősi!

-Rose-t is emlegették nekem! Hozzá akarnak elvinni mert ő a hasonmásom vagy mim.

-Tudom. Amikor először megláttalak azt hittem, hogy ő vagy! De amint megláttam a talizmánt ami a napfény ellen véd téged, rögtön tudtam, hogy nem.

-Mert neki nem kell ilyen talizmán?

-Nem. Ő ellenáll a napnak.

-És honnan ismered?

-Az hosszú történet árnyékmásom!-ezt a mondatot nem Taylor mondta.

Megfordultam. Egy lány jött velem szembe, aki pont úgy nézett ki mint én. A szavam teljesen elakadt.

-Gondolom te vagy Katherine!