14.rész - The hero

Könyörgően néztem Roxy-ra. Majd hirtelen megfogta a kezemet és azt mondta:

-Elmondom a bűbájt. Az első emberre akire gondolsz megkapja az üzenetedet. Készen állsz?

Amint ezt mondta nekem, megkönnyebbültem. Csak simán bólintottam. Roxy elkezdte mondani a varázsigét. Csak az kaphatta meg az üzenetet akire éppen gondoltam. Alice-re akartam gondolni, de nem ő jutott az eszembe. Hanem Tayler. Az üzenet az volt, hogy Henriett elrabolt. Egy nagy házban vagyok a városhoz közel egy magánterületen. Azonnal jöjjön értem mert nagy bajban vagyok!

-Az üzenetedet elküldtem a személynek akire gondoltál!

-Köszönöm!

Az órák hamar elrepültek. Roxy elment. Hallottam egy roppanást. Egy nyaktekerés hangja volt. Hirtelen kicsapódott az ajtó. Taylor lépett be rajta.

-Taylor…-alig tudtam kinyögni olyan rosszul voltam.

-Ne aggódj. A kutya elaltatva örökre! Kiviszlek innen!

Nem hittem, hogy Taylor értem fog jönni. Leszedte rólam a láncokat és a karjában kivitt a helyiségből.

Mikor feleszméltem a házában - vagyis a Harry-vel közös házukban - ébredtem. Biztos elvesztettem az eszméletemet amikor Taylor kivitt.

Fényes volt minden. Mikor a szemem hozzászokott a lámpához láttam, hogy egy vértasak van a kanapé melletti asztalon. Felültem a kanapén és nekiestem a tasaknak.

-Jól vagy?-Taylor hangját hallottam a hátam mögül.

-Mostmár jobban. Köszönöm, hogy megmentettél.

-Ez csak természetes!-majd hozzárakott egy hősies vigyort.

-Azt hittem, hogy nem jössz értem!

-Katherine! Attól, hogy te és az öcsém nem kedveltek, attól én még kedvellek téged! És egyébként szeretnék bocsánatot kérni a múltkori viselkedésem miatt! Nem kellett volna elraboltatnom Harry-t és ilyen durván nyomulnom!

Elgondolkozó tekintettel néztem rá.

-Ezzel kiengeszteltél! Egyébként hogy kaptad meg az üzenetet?

-Álmomban. Úgy kezdődött az álom, hogy egy ház előtt álltam. Bementem, de nem látott senki, pedig ott volt az a farkas haverod a szoba előtt. Átmentem az ajtón úgy, hogy ki se kellett nyitnom. Mintha szellem lettem volna. Akkor láttalak meg a székhez láncolva és egy lány a kezedet fogta és valami varázsigét mondott. Ekkor jöttem rá, hogy miért vagyok ott. Segítséget kértél. Kimentem megint a ház elé és leolvastam a házszámot és az utca nevét. Amikor az a lány abba hagyta a varázsigét már itthon voltam.

-Ez érdekes. Én azt hittem, hogy egy papírcetlit fogsz kapni!

-Furcsa bűbáj lenne!-egyszerre felnevettünk.-Egyébként kérdezhetek valamit?

-Persze!

-Hogyhogy nem Harry-nek üzentél?

-Harry elment egy ősivel, hogy megmentsen engem. Henriett átvágta azzal, hogy ha vele megy, cserébe engem elengednek.

-Milyen ősivel? Mi a neve?

-Úgy emlékszem Steven.

-Steven?

-Igen! Mert ki ő pontosan?

-Ő Rose „szolgája”. És nem is ősi!

-Rose-t is emlegették nekem! Hozzá akarnak elvinni mert ő a hasonmásom vagy mim.

-Tudom. Amikor először megláttalak azt hittem, hogy ő vagy! De amint megláttam a talizmánt ami a napfény ellen véd téged, rögtön tudtam, hogy nem.

-Mert neki nem kell ilyen talizmán?

-Nem. Ő ellenáll a napnak.

-És honnan ismered?

-Az hosszú történet árnyékmásom!-ezt a mondatot nem Taylor mondta.

Megfordultam. Egy lány jött velem szembe, aki pont úgy nézett ki mint én. A szavam teljesen elakadt.

-Gondolom te vagy Katherine!